Üngürüsz és az erdei homály -Legenda, ami már nem legenda?
Magyar Titkok, Madzsar Tarihi I. rész
Ér, ered, erecske, erdő, eredő, erdei homály - magyarok eredete. Honnan ered nemzetünk? Hol az őshazánk?
Mi van a magyarok eredetével? Százszor megírták már: "tisztázott kérdés". Százegyedszer rá kell döbbennünk: semmi sem tisztázódott. Eredetünket homály fedi, őserdei homály. Széchenyi így vall erről: "Több mint nyolcszáz éve senki se tudja bizonyosan mi okból és honnan Hunnia határán termett egy mindent meghódító maroknyi nép."
Mindent meghódító maroknyi nép. Nyolcszáz éve. Hun nép Hunnia határán. Ezer éve már és senki sem tudja.
Béla király névtelen jegyzője szerint Árpád vezér így szólt erről: "Az én ősapám, a nagyhatalmas Attila király bírta vala a földet, mely a Duna s Tisza között a bolgár határszélig terjed".
Kézai Simon mester így vall a "magyarok második bejöveteléről": "Jézus Krisztus születésének nyolcszáz hetvenkettedik esztendejében jövének be ismét a hunok vagy magyarok Pannóniába".
A Képes Krónika már az avarok második hullámát, a griffes-indásokat nevezi magyaroknak; vagy talán éppen magukat az avarokat: "Az Úr megtestesülése utáni hatszázhetvenedik évben, száz évvel Attila halála után, a nép nyelvén magyarok vagy hunok, latinul pedig hungarusok, III. Constantinus császár és Zakariás pápa idejében ismét benyomultak Pannóniába."
A közel fél évezreddel az árpádi bejövetel, s három és fél évszázaddal az őshagyományok inkvizíciós elpusztítása után keletkezett szöveg érthetően homályos és ellentmondásos.
Száz évvel Attila halála (454) után ugyanis, 560 táján nem a griffes indások, hanem maguk az avarok költöztek be hazánkba; a griffes indások 670-ben követték őket.
Jordanes gót püspök (550 körül) írott források alapján arról számol be, hogy hazánkban már az időszámításunkat megelőző időkben is hunugorok, azaz magyarok éltek: "A hunugorok pedig arról nevezetesek, hogy tőlük ered a hermelin bőrökkel való kereskedés. Róluk azt olvassuk, hogy első tartózkodási helyük Szkítia földjén volt a Meotis-tó mellett, azután Mysiában, Thrákiában és Dákiában, harmadízben ismét Szkítiában a Pontusi tenger fölött laktak."
Dákiában tehát hunugorok, azaz magyarok éltek az időszámításunk körüli időben.
Ősgesztánk, a Tarih-i Üngürüsz arról tudósít, hogy mikor a Vízözönt közvetlenül követő időben, Nimród életében Hunor a természetfölötti hatalmak, illetve az isteni erők parancsára seregével a Kárpát-medencébe siet, itt vele azonos nyelven beszélő népre talál, az üngürüsz, azaz hungarus népre.
Figyelemre méltó, hogy valamennyi krónikánk beköltözésről, bejövetelről, kijövetelekről, visszajövetelről ír, nem pedig honfoglalásról, idegen terület fegyveres erővel történő elfoglalásáról.
Ősi híradások szólnak a Kárpát-medencében élő és az azon kívül tartózkodó magyar népek érintkezéséről, szoros kapcsolattartásáról.
Így Anonymustól tudjuk, hogy a Kárpát medencében élő - és itt őshonos - székely nép fegyveres hadai 896-ban az Álmos vezérlete alatt közeledő magyar hadak elé vonulnak "Ruthénia határáig", hogy egyesüljenek velük a Kárpát-medencei őshaza felszabadításában a bolgár-szláv megszállók uralma alól.
Egy évszázadok pora alá temetett és mindmáig megíratlan magyar őstörténet körvonalai bontakoznak ki ezekből az adatokból, miket még az adatok sűrű sora, egész légiója egészít ki, tengernyi titkos adalék.
Szűkítsük most tekintetünket ősgesztánk, a Tarih-i Üngürüsz vizsgálatára.
Páratlan értékű ősanyagot őrző geszta ez. Titokzatos módon maradt ránk, átbukdosva évszázadok fekete zsilipjein, tudatölő, nyelvfosztó évszázadokon. Hogy valamiképp megmenekedjék, ősmagyar nyelv köntösét levetve, sápadt latint öltött. Később a latint ledobva, török kaftánba bújt, s elbujdosott Bizáncba, I. Szülejmán szultán udvarába. Itt rejtőzött századokig, innen került ki felderíthetetlen ösvényeken egy török bazárba. Ott vetődött rá a kallódó kincsek, ócskaságok között egy magyar kutató szeme: Vámbéry Árminé.
Potom pénzért megvette ezt az ősgesztát, hazahozta és a Magyar Tudományos Akadémiának ajándékozta. Vámbéry az MTA Értesítőjében rövid ismertetőt írt a talált kincsről. Budenz József hosszabb tanulmányt szánt a méltatására.
Felfedezték a gesztát. Felfedezték- hogy elfedezzék.
Felfedezték oly módon - és ez minálunk hajh, nem ritkaság -, hogy újabb ködtakarókat borítsanak rá. És az ősgeszta elmerült a papír- és betűtengerben. Útban volt - elsüllyesztették. Nem most süllyedt el először. "Bűnös" kor "bűnös" terméke olyan "bűnös" koré, amelynek megszállott makacssággal minden elérhető emlékét kiirtották a "pogánynak" nevezett ősvallás korának üldözött terméke. Zavarta a kialakult nézeteket, a monolitikus sémák uralmát. Ami titok volt, maradjon is titok.
Mert valóban titokként őrizték föld alatt, kő alatt, könyvtári titkos rejtekekben, kéz ne érinthesse, szem meg ne láthassa. Süvöltötték a fekete századok, a magyar nép kálváriajárásának és - mondjuk ki - megvakíttatásának századai.
Bizonyos tény: középkori krónikásaink (Anonymus, Kézai, a Képes Krónika, a Chronica Hungarorum stb. szerzője) nem ismerték, nem tudtak róla.
Ősgesztánk tán rejtve marad örökre, ha nem következik be újabb, egész országunk testét fölhasító véres törés. Jött a mohácsi vész, és főtt Budavár eleste s az országfeldarabolás 1543-ban
I. Szülejmán megszállta Székesfehérvárt. A királyi várost lángoknak adták.
A királyi könyvtár kincseit az iszlám rendelkezései szellemében - pusztítsd el a hitetlenek iratait - kihordták s meggyújtották.
Terdzsüman Mahmud, a nagy szultán kísérője, magyar származású tolmácsa, fejét kockáztatva, néhány más könyv kíséretében kimentette a tűzből az ősgesztát.
Mahmud - I. Szülejmán számára - lefordította törökre az ősgesztát. Így maradt fenn. Így maradt ránk így került az Akadémia könyvtárába - százhúsz évi kallódásra.
Szorgos hazafiúi kezek onnan ismét előkaparták, nyilvánosságra kaparták.
Tekintsük hát, mit őrzött meg számunkra.
A Tarih-i Üngürüsz új őstörténeti elemeinek gazdagságáról
Célszerű, ha itt áttekintésül, röviden felsoroljuk a krónika páratlan bőségű őstörténeti anyagának legfontosabb új elemeit (eltekintve azoktól, amelyeket maga Terdzsüman Mahmud jelölt meg műve tárgyául).
1. Az üngürüsz népnévről.
2. Magyarország nagyságáról és a magyarok mérhetetlen sokaságáról.
3. A csodaszarvas-monda két ismeretlen ősi változata.
4. A hunok Pannóniába költözése a mondai ősidőkben.
5. A 373. évi pannóniai hun honfoglalás ismeretlen első szakaszának története.
6. Kémek küzdelme a tárnokvölgyi csatában.
7. Elveszett regősének nyomai.
8. Miként tette adófizetőjévé Attila a római birodalmat?
9. Buda Attila elleni lázadása és a lázadás leveretése.
10. Miként furakodott a cselszövő Detre Attila bizalmába?
11. Attila fiainak viszálya.
12. A 896. évi honfoglalás ismeretlen előzményei és körülményei.
Az üngürüsz /hungarus/ népnévről
Senki számára, egyetlen nép számára sem lehet közömbös, miért hívják úgy, ahogy hívják. Nem csoda hát, ha a kettős magyar népnév (magyar és hungár) mindmáig tisztázatlan kérdése már őseinket is izgatta. Anonymus többször is kitér erre, s Árpád Hung váránál történő vezérré választásához a következő megjegyzést teszi: "Ezért hívták Árpádot Hungvária vezérének; összes vitézeit pedig Hungról hungvárosoknak nevezték el az idegenek nyelvén, és ez az elnevezés mostanáig él az egész világon."
Különösképpen azonban azt találjuk, hogy a Tarih-i Üngürüsz fenti híradása csaknem szó szerint egyezik a XII. századi bizánci és arab szerzők hazánkról adott beszámolóival. "Jó boni, jó fegyverű nép - írja a magyarokról Konsztantinosz Manasszesz (1130-1187): Vasat viselő, páncélos, Áres megszállott megszámlálhatatlan tömegű nép, mely sokaság dolgában meghaladja a tenger fövényét, vitézsége és harcban való jártassága a tribullusokét, dákokét s a gepidákét, vakmerőség terén legyőzhetetlen, merészsége verhetetlen, harcban ellenállhatatlan, önálló, szabad, emelt fővel járó, s szabadságszerető, a maga ura."
Egy másik XII. századi bizánci szerző a következőket írja az egykorú magyarságról: "A földkerekség egyik uralkodójának sem szokott adót fizetni, minden időben féktelen és önfejű volt: mert számuk nagyobb, mint a mezők főszálaié, kezük harcra termett, mindnyájan lándzsát hordoznak, nehéz fegyverzetűek és páncéllal borítottak; s csillámló sisakjukról égig hatol a fény; lovuk is tüzes és nemes; nagy bennük a hazai virtus és a hév. S bizony volt idő, amikor e megszámlálhatatlan népnek a híre széltében rémületet keltett s mint szövetséges is félelmetes volt."
Mindezt aligha lehet elfogultsággal és túlzással magyarázni, hiszen a hazánkkal akkortájt életre-halálra szemben álló bizánci tábor historikusainak a tudósítása ez. Szavahihetőségüket megerősíti Abu Harcid al Garnáti arab utazó, aki 1150-től 1153-ig Magyarországon tartózkodott. Hazánkról, személyesen szerzett tapasztalatairól többek közt az alábbiakban emlékezik meg útleírásában: "Megérkeztem Magyarországra, melyet a baskírok, vagyis magyarok laknak, bátrak, felettébb nagyszámúak, 78 városuk van, várakkal, körülöttük falvak, hegyek, erdők és kertek. Az országban ezerszámra élnek besenyők, de rajtuk kívül horezmiek is.. A magyarok uralkodójukat kiraknak nevezik, birodalma többszöröse a bizáncinak, serege megszámlálhatatlan... Hatalmas serege és vitézsége miatt minden nép fél tőle."
A Tarih-i Üngürüsz idézett helyének ez a teljesnek mondható egybeesése a XII. századi bizánci és arab kútfőkkel megkockáztathatóvá teszi azt a feltevést, hogy az idevágó rész magyar forrása is egy korai, XII. századi krónika lehetett; jóllehet anyagának nem ez a legrégebbi rétege.
A csodaszarvas-monda ismeretlen, új változatai a Tarih-i Üngürüszben
Krónikás hagyományainkból mindeddig egyetlen csodaszarvas-mondát ismertünk, illetve ennek többé-kevésbé romlott külföldi variációit. Mert mind az V. századi bizánci Priszkosz rétor, mind a VI. századi gót püspök, Jordanes és a bizánci Prokopiosz csupán a közismert magyar mondahagyomány romlott változatát őrizte meg.
A Tarih-i Üngürüsz két mondát tartalmaz, mindkettő egy tőről fakad a meotiszi mondával, ám az eltérések köztük hasonlíthatatlanul jelentősebbek; ez arra utal, hogy a két monda régen, még, a történelem előtti időkben különült el a meotiszi mondától. Épp ezért a két monda őstörténeti jelentősége felmérhetetlen, s így nem térhetünk ki ismertetésük elől.
Az első csodaszarvas-monda
Az "üngürüszök" történetének elbeszélését a kézirat ezzel a mondával kezdi: "A hírek elbeszélői és a történetek előadói így írták meg:
A régi időkben a magyar törzsnek a nemzetsége Nemród gyermekeitől (nemzetségéből) származott és jött létre. Nimródnak volt egy Ankisza nevű felesége. Ettől a feleségétől két fia született. Az egyiket Magornak, a másikat Hunornak hívták; ők voltak Nemród első fiai és állandóan atyjuk palotájában tartózkodtak.
Egy nap Nimród vadászatra ment és magával vitte fiait is. Vadászat közben Nemród egy elejtendő vaddal találkozott, azonnal a nyomába eredt és üldözni kezdte.
Fiai is mindenfelé vadat kémleltek. Egyszer csak egy csodálatos vad után fordultak lovaikkal vágtában. A vad azonban elmenekült és Adzsem (Perzsia) határán a hegyek közé érve eltűnt. A két királyfi bármily soká kereste a vadat, nem találta meg. Se nevét, se fajtáját nem ismerték.
A két királyfi gyorsan elfáradt, a szomorúság és bánat tengerébe merült. Aztán azon tanakodtak, mitévők legyenek.
Majd visszatértek atyjukhoz és arra kérték, hogy Adzsem határán, azon a hegyes vidéken (ahol a csodálatos vad felbukkant) építtessen egy szentélyt számukra, amelyben a világról lemondva lakhatnak, s a világ népeitől visszavonulva saját gondjukkal foglalkozhatnak.
Nemród kérésüket meghallgatta és parancsot adott, hogy azon a helyen egy szentélyt építsenek.
Miután a szentély elkészült és felépült, a két királyfi beköltözött, hogy saját hitvallásuk szerint imádságokkal foglalkozva jó ideig ott töltsék életüket. Ők pedig azon a helyen laktak sok hónapon és éven keresztül. A világ népeivel nem érintkeztek, imádsággal és engedelmességgel foglalkoztak, s a világ örömeiről lemondtak. Ily módon öt évig laktak a szentélyben és nyugodtan éltek.
Azonban a hatodik év kezdetén a két legény elméjét a világ (örömeinek) íze megremegtette. Szívük rejtekében felébredt az uralom utáni vágy.
Mikor ezek ilyen állapotban voltak, egy nap egy titokzatos személy érkezett hozzájuk Elmagyarázta nekik a világi hatalmat és a szultánság (iránti) szerelmet s (ezáltal, elbeszélése következtében) elhatározták, hogy a szentélyt elhagyják, mert az uralom iránti szerelemmel voltak eltelve.
Abban az időben Adzsem országának közelében egy bégnek két csodaszép leánya volt. Magor és Hunor ezt a két lányt feleségül vette.
Mivel ez így történt, az elbeszélő szavai azt bizonyítják, hogy az Üngürüsz" népe Hunor nernzetségéből származott... Hunor neve később Üngürüszre változott.
Midőn Nemród meghalt, Adzsem trónjára (a helyébe) egy másik padisah került. Azt a vidéket pedig (amelynek Hunor volt a fejedelme), Dzsiddija (Szkítia) tartománynak nevezik és tatár tartomány, mely Szamarkandtól a Fekete-tengerig terjed. Egy nap Adzsem országának padisahja Konstantinije fejedelme ellen hadjáratot indított és emiatt Dzsiddija országának uralkodójától segítséget kért. Dzsiddija fejedelme segítségül Hunor népéből húszezer katonát gyűjtött össze és Adzsem padisahjához küldte.
Amikor Adzsem padisahja is Konstantinije fejedelme ellen ment, az említett Hunor (otthon maradt) népét támadás érte, mely aztán ily módon elvált Adzsern padisahjától, és Pannónija tartományba költözött.
Amikor abba a tartományba érkeztek, látták, hogy csodálatosan bőséges folyamai varrnak nagy számban, sok gyümölcse és bő termése van annak az országnak és az ő nyelvükön beszélnek."
A mondaváltozat a Kárpát-medencébe érkezéssel lezárul. A történet - ha csupán az események síkjáról nézzük - világos és érthető. Ha azonban a történések okait keressük, kiderül, hogy a monda valójában számunkra valamiért érthetetlen, mintha a szavak alkotta nyelv mögött egy másik, immár érthetetlenné homályosult nyelven szólna hozzánk, a jelképek ősi nyelvével.
Lapozzunk csak vissza, fussuk át még egyszer a mondát, s rájövünk: sok mindent nem értünk. Miért tűnik el például Nimród a csodálatos vad felbukkanása előtt, s egyáltalán, ha nincs szerepe a további mondai történésben, úgy mi az értelme, hogy kikíséri vadászatra fiait? Mi az a csodálatos vad, ami a két fiú előtt felbukkan? Miért menekül Irán határai felé? Miért rendülnek meg annyira az eltűnésén? Min tanakodnak? Miért építenek szentélyt azon a helyen, ahol a vad eltűnt, miért zárkóznak be öt évre abba a szentélybe, s öt év letelte után miért jelenik meg a "titokzatos személy", látogatásának mi a jelentősége, s miért hagyja ott a két fiú nyomban ezután a szentélyt? Miért szerepelteti a monda a megszokottól eltérő rendben a két testvért, miért említi Magort mindig elsőként, s miért marad ki nyomtalanul Magor a további történetből? Végül pedig miért kerekedik fel nyomban a perzsa király oldalán harcoló Hunor, mikor megtudja, hogy népét támadás érte, s miért költözik éppen Pannóniába? És egyáltalán: mi köze mindennek a csodálatos vaddal való találkozáshoz?
A kérdéseknek erre az özönére nem kapunk választ a monda szó szerinti szövegében; s ha az mégis magában hordja mindezekre a kérdésekre a választ, úgy rá kell eszmélnünk, hogy a szavak szerinti nyelv mögött egy másik, titkos nyelv rejtőzik s a szavak kirajzolta történés mögött egy másik, titkos történés. Ősi, mágikus kori jelenések vonulnak el szemünk előtt, amelyek minden mozzanata, jelentése jelképes és rejtett jelképűségre, titkos, természetfölötti mágikus eredőkre épül.
Belátható, hogy ennek fölfejtése meglehetősen szerteágazó, bonyolult feladat, s épp' ezért csak időnkénti kitérésekkel, összegezésekkel és szétágazásokkal juthatunk előre.
Anonymus naiv, népi etimologizálása a hagyomány-elhomályosulásból fakad: Anonymus korára már érthetetlenné vált, miért van a magyarságnak két neve, s miért nevezik őket mindenütt hungarusoknak. Hungvárnak viszont már a honfoglaláskor ez volt a neve, s mivel más magyarázat nem volt kéznél, és Árpád ott szállt meg, mintegy magától kínálkozott magyarázatul a Hunvár helynév.
Csakhogy Anonymus szem elől téveszti, hogy szófejtésének igazolásához a Hungvár helynevet is megkellene fejtenie azt is, hogy helynév csak tartós ott lakás esetén ragadhat lakóira semmi esetre sem nyomban a beköltözés után. Sokkal gyakoribb azonban, hogy a helység kapja azokról nevét, akik létesítették, vagy huzamosabb időn át lakói voltak. Föltehető hát, hogy Hung (ár) várát valamikor a hungárok építették, s róluk nevezték el a várat Hung (ár) várnak A Hungár szó második tagja azonban a Hungárvár szóban ismétlésként hatott, kiejtése is nehézkes volt, s így a második szótag kiesésével a szó Hungvárra egyszerűsödött. A hagyomány-elhomályosulás folytán tehát az a különös helyzet állt elő, hogy Anonymus az elhomályosult népnevet voltaképpen önmagával magyarázza. Mindenesetre jellemző, hogy a hungár népnévbe az etimologizálás kedvéért egy idegen v betű ékelődött.
Lehetséges azonban egy másik magyarázat is a Hungvár névalakváltozatra és az anonymusi szófejtés keletkezésére. Anonymus ugyanis a fentebb mondottakhoz később mintegy kiegészítésül hozzáfűzi: "Szalán vezér... Árpádot csúfondárosan Hungvária vezéreként üdvözölte, embereit gúnyosan hungvárasoknak nevezte."
Meglehet, hogy a bolgár vezér - amennyiben az eseményrészeknek van valós történeti háttere - valóban csúfondároskodott, méghozzá olyképpen, hogy szójátékszerűen av hangot a népnévbe ékelve Hung váráról, ahol Árpádnak átmeneti főhadiszállása volt, lekicsinylő értelemben Hung-várinak, azaz Hungv-árusnak torzította el a Hungária, hungár nevet, s Árpádék ezt vették zokon, Anonymus azonban - három évszázad múltán már nem volt tisztában ezzel, s a torzított, lekicsinylő tartalmú Hungvária, hungváriak elnevezést azonosította a Hungária, hangár névvel.
Érdekes módon a Tarih-i Üngürüsz is kitér a hungár népnév magyarázatára.
Az őstestvérpár, Magor és Hunor, két csodaszép leánytestvért vesz feleségül. "Mivel ez így történt - fűzi hozzá az eseményekhez a Tarih-i Üngürüsz -, a hírmondó szavai azt bizonyítják, hogy Üngürüsz népe Hunor nemzetségéből származott... Hunor neve később Hüngürüszre változott."
Meglepően egyszerű, eredeti magyarázat. Hunor neve tehát csupán jelentéktelen módosulással Hungárra változott, azaz, mivel a hungár nép Hunor nemzetségéből eredt, hungárnak nevezték őket.
Nem feladatunk eldönteni e kérdést. Mindenesetre a Tarih-i Üngürüsz népnév magyarázata inkább összhangban van őstörténeti hagyományainkkal, mint az anonymusi szófejtés.
Anonymus szófejtésének ingatag voltát az is jelzi, hogy Kézai krónikája már más magyarázatot ad, mondván: "az Ung nevezetű folyónál szállónak meg, hol várost építének, mely folyóról nevezték őket a nyugati nemzetek hungar-oknak."
Magyarország nagyságáról és a magyarok mérhetetlen sokaságáról
Van a Tarih-i Üngürüsznek egy olyan pontja, amely a mai magyar fül számára hihetetlennek, regésen valótlannak hangzik, s alkalmasnak látszik rá, hogy rontsa a krónika hitelét. A Szent István király uralkodásáról szóló részben ugyanis a következőket olvashatjuk: "Isztefán király (István király) pedig összehívta a végtelen Üngürüsz (Magyarország) valamennyi bégjét, kibontotta zászlait, kitűzte a harci jelvényeket, megpergette a kis és nagy dobokat, megszámlálhatatlan fegyveres seregével elindult, és a Kán ellen ment."
Miféle "végtelen Üngürüsz"-ről beszél a krónika? Regék regényes világának a levegője csap felénk, és felébred bennünk a gyanú: nem szertelen keleties túlzások ezek a szavak, nem a török fordító betoldásai?
Különösképpen azonban azt találjuk, hogy a Tarih-i Üngürüsz fenti híradása csaknem szó szerint egyezik a XII. századi bizánci és arab szerzők hazánkról adott beszámolóival. "Jó boni, jó fegyverű nép - írja a magyarokról Konsztantinosz Manasszesz (1130-1187) ; vasat viselő, páncélos, Áres megszállott megszámlálhatatlan tömegű nép, mely sokaság dolgában meghaladja a tenger fövényét, vitézsége és harcban való jártassága a tribullusokét, dákokét s a gepidákét, vakmerőség terén legyőzhetetlen, merészsége verhetetlen, harcban ellenállhatatlan, önálló, szabad, emelt fővel járó, s szabadságszerető, a maga ura."
Egy másik XII. századi bizánci szerző a következőket írja az egykorú magyarságról: "A földkerekség egyik uralkodójának sem szokott adót fizetni, minden időben féktelen és önfejű volt: mert számuk nagyobb, mint a mezők főszálaié, kezük harcra termett, mindnyájan lándzsát hordoznak, nehéz fegyverzetűek és páncéllal borítottak; s csillámló sisakjukról égig hatol a fény; lovuk is tüzes és nemes; nagy bennük a hazai virtus és a hév. S bizony volt idő, amikor e megszámlálhatatlan népnek a híre széltében rémületet keltett s mint szövetséges is félelmetes volt."
Mindezt aligha lehet elfogultsággal és túlzással magyarázni, hiszen a hazánkkal akkortájt életre-halálra szemben álló bizánci tábor historikusainak a tudósítása ez. Szavahihetőségüket megerősíti Abu Harcid al Garnáti arab utazó, aki 1150-től 1153-ig Magyarországon tartózkodott. Hazánkról, személyesen szerzett tapasztalatairól többek közt az alábbiakban emlékezik meg útleírásában: "Megérkeztem Magyarországra, melyet a baskírok, vagyis magyarok laknak, bátrak, felettébb nagyszámúak, 78 városuk van, várakkal, körülöttük falvak, hegyek, erdők és kertek. Az országban ezerszámra élnek besenyők, de rajtuk kívül horezmiek is.. A magyarok uralkodójukat királynak nevezik, birodalma többszöröse a bizáncinak, serege megszámlálhatatlan... Hatalmas serege és vitézsége miatt minden nép fél tőle."
A Tarih-i Üngürüsz idézett helyének ez a teljesnek mondható egybeesése a XII. századi bizánci és arab kútfőkkel megkockáztathatóvá teszi azt a feltevést, hogy az idevágó rész magyar forrása is egy korai, XII. századi krónika lehetett; jóllehet anyagának nem ez a legrégebbi rétege.
A csodaszarvas-monda ismeretlen, új változatai a Tarih-i Üngürüszben
Krónikás hagyományainkból mindeddig egyetlen csodaszarvas-mondát ismertünk, illetve ennek többé-kevésbé romlott külföldi variációit. Mert mind az V. századi bizánci Priszkosz rétor, mind a VI. századi gót püspök, Jordanes és a bizánci Prokopiosz csupán a közismert magyar mondahagyomány romlott változatát őrizte meg.
A Tarih-i Üngürüsz két mondát tartalmaz, mindkettő egy tőről fakad a meotiszi mondával, ám az eltérések köztük hasonlíthatatlanul jelentősebbek; ez arra utal, hogy a két monda régen, még, a történelem előtti időkben különült el a meotiszi mondától. Épp ezért a két monda őstörténeti jelentősége felmérhetetlen, s így nem térhetünk ki ismertetésük elől.
Az első csodaszarvas-monda
Az "üngürüszök" történetének elbeszélését a kézirat ezzel a mondával kezdi: "A hírek elbeszélői és a történetek előadói így írták meg:
A régi időkben a magyar törzsnek a nemzetsége Nemród gyermekeitől (nemzetségéből) származott és jött létre. Nimródnak volt egy Ankisza nevú felesége. Ettől a feleségétől két fia született. Az egyiket Magornak, a másikat Hunornak hívták; ők voltak Nemród első fiai és állandóan atyjuk palotájában tartózkodtak.
Egy nap Nimród vadászatra ment és magával vitte fiait is. Vadászat közben Nemród egy elejtendő vaddal találkozott, azonnal a nyomába eredt és üldözni kezdte.
Fiai is mindenfelé vadat kémleltek. Egyszer csak egy csodálatos vad után fordultak lovaikkal vágtában. A vad azonban elmenekült és Adzsem (Perzsia) határán a hegyek közé érve eltűnt. A két királyfi bármily soká kereste a vadat, nem találta meg. Se nevét, se fajtáját nem ismerték.
A két királyfi gyorsan elfáradt, a szomorúság és bánat tengerébe merült. Aztán azon tanakodtak, mitévők legyenek.
Majd visszatértek atyjukhoz és arra kérték, hogy Adzsem határán, azon a hegyes vidéken (ahol a csodálatos vad felbukkant) építtessen egy szentélyt számukra, amelyben a világról lemondva lakhatnak, s a világ népeitől visszavonulva saját gondjukkal foglalkozhatnak.
Nemród kérésüket meghallgatta és parancsot adott, hogy azon a helyen egy szentélyt építsenek.
Miután a szentély elkészült és felépült, a két királyfi beköltözött, hogy saját hitvallásuk szerint imádságokkal foglalkozva jó ideig ott töltsék életüket. Ők pedig azon a helyen laktak sok hónapon és éven keresztül. A világ népeivel nem érintkeztek, imádsággal és engedelmességgel foglalkoztak, s a világ örömeiről lemondtak. Ily módon öt évig laktak a szentélyben és nyugodtan éltek.
Azonban a hatodik év kezdetén a két legény elméjét a világ (örömeinek) íze megremegtette. Szívük rejtekében felébredt az uralom utáni vágy.
Mikor ezek ilyen állapotban voltak, egy nap egy titokzatos személy érkezett hozzájuk Elmagyarázta nekik a világi hatalmat és a szultánság (iránti) szerelmet s (ezáltal, elbeszélése következtében) elhatározták, hogy a szentélyt elhagyják, mert az uralom iránti szerelemmel voltak eltelve.
Abban az időben Adzsem országának közelében egy bégnek két csodaszép leánya volt. Magor és Hunor ezt a két lányt feleségül vette.
Mivel ez így történt, az elbeszélő szavai azt bizonyítják, hogy az Üngürüsz" népe Hunor nemzetségéből származott... Hunor neve később Ungürüszre változott.
Midőn Nemród meghalt, Adzsem trónjára (a helyébe) egy másik padisah került. Azt a vidéket pedig (amelynek Hunor volt a fejedelme), Dzsiddija (Szkítia) tartománynak nevezik és tatár tartomány, mely Szamarkandtól a Fekete-tengerig terjed. Egy nap Adzsem országának padisahja Konstantinije fejedelme ellen hadjáratot indított és emiatt Dzsiddija országának uralkodójától segítséget kért. Dzsiddija fejedelme segítségül Hunor népéből húszezer katonát gyűjtött össze és Adzsem padisahjához küldte.
Amikor Adzsem padisahja is Konstantinije fejedelme ellen ment, az említett Hunor (otthon maradt) népét támadás érte, mely aztán ily módon elvált Adzsern padisahjától, és Pannónija tartományba költözött.
Amikor abba a tartományba érkeztek, látták, hogy csodálatosan bőséges folyamai varrnak nagy számban, sok gyümölcse és bő termése van annak az országnak és az ő nyelvükön beszélnek."
A mondaváltozat a Kárpát-medencébe érkezéssel lezárul. A történet - ha csupán az események síkjáról nézzük - világos és érthető. Ha azonban a történések okait keressük, kiderül, hogy a monda valójában számunkra valamiért érthetetlen, mintha a szavak alkotta nyelv mögött egy másik, immár érthetetlenné homályosult nyelven szólna hozzánk, a jelképek ősi nyelvével.
Lapozzunk csak vissza, fussuk át még egyszer a mondát, s rájövünk: sok mindent nem értünk. Miért tűnik el például Nimród a csodálatos vad felbukkanása előtt, s egyáltalán, ha nincs szerepe a további mondai történésben, úgy mi az értelme, hogy kikíséri vadászatra fiait? Mi az a csodálatos vad, ami a két fiú előtt felbukkan? Miért menekül Irán határai felé? Miért rendülnek meg annyira az eltűnésén? Min tanakodnak? Miért építenek szentélyt azon a helyen, ahol a vad eltűnt, miért zárkóznak be öt évre abba a szentélybe, s öt év letelte után miért jelenik meg a "titokzatos személy", látogatásának mi a jelentősége, s miért hagyja ott a két fiú nyomban ezután a szentélyt? Miért szerepelteti a monda a megszokottól eltérő rendben a két testvért, miért említi Magort mindig elsőként, s miért marad ki nyomtalanul Magor a további történetből? Végül pedig miért kerekedik fel nyomban a perzsa király oldalán harcoló Hunor, mikor megtudja, hogy népét támadás érte, s miért költözik éppen Pannóniába? És egyáltalán: mi köze mindennek a csodálatos vaddal való találkozáshoz?
A kérdéseknek erre az özönére nem kapunk választ a monda szó szerinti szövegében; s ha az mégis magában hordja mindezekre a kérdésekre a választ, úgy rá kell eszmélnünk, hogy a szavak szerinti nyelv mögött egy másik, titkos nyelv rejtőzik s a szavak kirajzolta történés mögött egy másik, titkos történés. Ősi, mágikus kori jelenések vonulnak el szemünk előtt, amelyek minden mozzanata, jelentése jelképes és rejtett jelképűségre, titkos, természetfölötti mágikus eredőkre épül.
Belátható, hogy ennek fölfejtése meglehetősen szerteágazó, bonyolult feladat, s épp' ezért csak időnkénti kitérésekkel, összegezésekkel és szétágazásokkal juthatunk előre.
Áttekintésül -a krónikáinkból ismert meotiszi mondával egybevetve - foglaljuk össze a monda tartalmát:
A Tarih-i Üngürüsz első számú csodaszarvas-mondája
1. Nimród kivezeti fiait, Magort és Hunort a csodálatos vad felbukkanásának helyére.
2. Nimród egy vad nyomába ered, és ezzel kiválik a további történésből.
3. Felbukkan a csodálatos vad, a két fiú lovon üldözi.
4. A csodálatos vad az ország (Irán) határai felé menekül, és eltűnik.
5. Az őstestvérpár tanácstalan, nem tudja, mitévő legyen.
6. Apjukat, Nimródot arra kérik, hogy azon a helyen, ahol a csodálatos vad eltűnt, építtessen szentélyt számukra.
7. A csodálatos vad eltűnésének helyén felépül a szentély.
8. Az őstestvérpár a szentélybe zárkózik.
9. Öt évig élnek a szentélyben.
10. Öt év múltán egy "titokzatos személy" keresi fel a szentélyt, és ráveszi őket annak elhagyására.
11. Irán határában él egy fejedelem két gyönyörű leányával. Az őstestvérpár feleségül veszi a két leánytestvért.
12. Hunor a perzsa uralkodó oldalán részt vesz a háborúskodásban. 13. Hunor népét távollétében támadás éri.
14. Hunor népével együtt Pannóniába költözik.
15. Pannóniában velük azonos nyelven beszélő népet találnak.
Középkori krónikáink meotiszi csodaszarvas-mondája.
1. Hunor és Magor vadászatra indulnak.
2.
3. A pusztaságból felbukkan a szarvas: nyomába erednek.
4. A szarvas a meotiszi ingoványok közt eltűnik.
5. Az őstestvérpár a szarvas nyomát követve rátalál a Meotiszba vezető egyetlen gázlóra.
6. Apjuk, Nimród engedélyét kérik, hogy a meotiszi ingoványok közé költözzenek.
7.
8. Az őstestvérpár népével együtt az egyetlen gázlón megközelíthető meotiszi ingoványok közé vonul.
9. Öt évig élnek a meotiszi ingoványok között.
10. Öt év múltán kijönnek a meotiszi ingoványok közül.
11. Hunor és Magor népe a pusztán Bereka gyermekeire és Dul király lányaira talál Az őstestvérpár feleségül veszi a két leánytestvért.
12. Hunor és Magor továbbra is a meotiszi ingoványok között él.
13. A meotiszi ingoványok között megsokasodva Szkítiába törnek és az országot elfoglalják.
14. Hunor és Magor népe Szkítiában megsokasodik. Pannóniába költöznek.
15. Pannóniában velük azonos nyelven beszélő népre találnak.
A két mondának ez a pontokba foglalt tartalmi egybevetése szemléletesen kivetíti a mondai cselekmény rejtett párhuzamait, s ezáltal elősegíti a mondai jelképek felismerését és értelmezését, lehetővé téve a párhuzamok révén a meotiszi csodaszarvasmonda rejtett jelképeinek a felismerését és értelmezését, így például a Meotiszba költözésnek, ötévi ott tartózkodásnak és más mozzanatoknak mindeddig fel nem ismert jelképes jelentését, mi több, az egész meotiszi monda újraértelmezését a két monda egyezéseinek és eltéréseinek világosságánál.
Mindezt csak úgy támaszthatjuk alá meggyőzően, ha sorra vesszük és külön-külön feltárjuk e jelképek tartalmát. Előbb azonban tekintsük át a monda másik változatát is, hogy elemzésünkben ily módon mindhárom mondaváltozat anyagát egybefoglalhassuk.
A Tarih-i Üngürüsz második mondája
Egy másik elbeszélés szerint így szól a történet: "Egy napon Hunor összegyűjtötte törzsének tekintélyes előkelőit és vadászatra indult. Vadászat közben egy hegyhát mögül váratlanul egy vad tűnt fel előttük, mely csodálatos színekben pompázott, de egy másik törzs (területe) felé menekült.
Mikor Hunor megpillantotta, azonnal megragadta a szívét ez a szerencsés jel. Így szólt: "Ha ezt a vadat elejtem, ebben az országban sikerül elérnünk a nyugalmat, de ha nem sikerül elejtenem, sorsszerűen el kell foglalnunk Pannónija tartományát, melyről híreket kaptunk."
Így határozott, s ezzel a gondolattal azonnal a vad után vágtatott.
A vad pedig menekült, s amint egy másik törzs határához értek, Hunor már-már megközelítette, ámde azon a helyen, ahol zsákmányul kellett volna esnie, a vad eltűnt a szeme elől. Hogy nevezik és mifajta, nem tudta.
Amikor Hunor ezt a helyzetet látta, így szólt a mellette levő előkelőségekhez: "Ez nem véletlen műve. Ez jel és utasítás nekem és népemnek, hogy végül is ebben az országban nem élhetünk (nem maradhatunk végérvényesen). Ennek az az orvossága és gyógyszere, hogy más országban kell letelepednünk" - mondta.
De közben sok idő telt el.
A másik ok az volt, hogy Hunor Dzsiddija népével nem volt igazi kapcsolatban, nem élt velük barátságban, a szomszédos országokat megtámadta, sok országot harccal és erőszakkal leigázott; ezek megértették, hogy ellenállni nem képesek. Ők pedig azon gondolkodtak, hogy saját hatalmuk alá hajtják Pannónija tartományát és a nyugati országokat.
Az itt kifejtett okoknál fogva Nemród fia, Hunor katonaságot kezdett gyűjteni. Mikor Hunor népe összegyűlt, megszámlálták és összeírták. Látták, hogy Hunor népéből tízezer ember gyűlt össze, és a "nem rendkívüli teremtményekből" (?) is kétszáznyolcvanezer férfi gyűlt össze.
Mikor Hunor ezt a csodálatos óriási hadsereget összegyűjtötte, élete nem lett hozzá hű, és közben eltávozott ebből a világból.
De Hunor rokonai közt volt egy hatalmas bégfi, nevét Kattarnak (Kádár) mondták. Hunor helyébe őt jelölték ki a hadsereg fővezérévé."
A monda innen nagy kitérőkkel és megszakításokkal kanyarog tovább. Kattar Pannónia visszafoglalására irányuló tervét a "regős szava szerint" főemberei megéljenzik: "És abban a pillanatban megesküdtek, hogy annak a tartománynak az elfoglalására azonnal elindulnak. 'Hol vagy Pannónija tartománya?' kiáltással kibontották zászlaikat, megszólaltatták a kis- és nagydobokat és Izsó próféta - aki legyen megdicsőítve és felmagasztalva - háromszázhetvenharmadik évében csapataik egymás után elindultak."
A hunok beköltöztek a Kárpát-medencébe, ahol az "Üngürüsz népet találták." Itt ér véget a monda.
Csodaszarvas-mondáink száma ezzel a mondával háromra bővült. Érdekes volna tudnunk, a három közül melyik keletkezett előbb, melyik az ősmonda? A kérdést bonyolulttá teszi, hogy mindhárom monda kiindulási pontja, tulajdonképpeni magva -a csodaszarvas felbukkanása és eltűnése - nagyjából azonos időben való keletkezésre utal, míg a mondák további cselekménye és lezáródása egymástól nagyon is távoli korokban történik.
Hogy igazodhatunk ki ebben?
Csodaszarvas-mondáink kronológiai sorrendjéről
Csodaszarvas-mondáink tartalmilag és szerkezetileg két részre tagolódnak. Egyfelől egy mondai magra, másfelől fejleményekre, vagyis feladatkijelölésre és feladatteljesítésre.
Megállapítható, hogy a mondai mag -a monda kiindulópontja, energiafókusza -a csodaszarvas megjelenése (és eltűnése) tudatja az őstestvérpárral a természetfölötti erők akaratát, sürgető elrendelését.
Kronológiailag hasznosítható megkülönböztetést elsősorban a mondai magban föllelhető őselemek segítségével tehetünk. A külön-külön megőrzött őselemek mennyisége és minősége korhatározó értékű lehet.
A három mondai mag eltérő őselemeinek egybevetése a következő képet mutatja: a) A Tarih-i Üngürüsz-i első monda magvának új őselemei:
1. Nimród maga vezeti ki fiait vadászatra.
2. Nimród a csodálatos vad megjelenése előtt kiválik a mondai történésből.
3. A szarvas Irán határai felé tart, menekülésének irányával is jelzi küldetésének tárgyát: a Pannóniába költözést.
4. Az őstestvérpár fordított sorrendje (Magor az idősebb, Hunor a fiatalabb).
5. Az őstestvérpár tanakodása a vad eltűnése után. b) A második Tarih-i Üngürüsz-i mondai mag új őselemei: 1. Magor egyáltalán nem szerepel.
2. Hunor már a vad felbukkanásakor felismeri annak mágikus küldetését; s ennek végső bizonyosságát a vad eltűnésében (elejthetetlenségében) jelöli meg.
3. A vad eltűnése után Hunor tanakodás nélkül, tüstént kinyilvánítja a vad égi küldött voltát és az általa kapott, sorsát meghatározó égi elrendelést.
c) A meotiszi monda eltérő elemei:
1. A Meotiszba, majd Szkítiába költözés.
2. A Kárpátok felé vivő útjuk szünetében sasok támadnak rájuk.
A három monda kronológiai sorrendjének meghatározásához fontos adalékot szolgáltat a mondai mag és a mondai cselekmény egybevetése is.
Az első mondában a cselekmény időben szorosan követi a mondai indítást. A szükséges felkészülés és két rövid időtartamú késedelmeskedés után Hunor elindul népével Pannóniába.
A második mondában a feladat kijelölése (a csodálatos vad szereplése) után már jókora megszakítással folytatódik a cselekmény. A monda maga utal rá: "közben sok idő telt el"
Arról, hogy mennyi idő telhetett el, úgy alkothatunk képet, ha -a mondai dimenziókon belül maradva - gondolatban megpróbáljuk felbecsülni a vízözönt követő mondai őskortól (Nimród) a hunok 373. évi Kárpát-medencébe költözéséig terjedő időt.
A meotiszi mondában még nagyobb az időszakadék a feladatkijelölő indítás és feladatteljesítés között, hiszen a monda zárókövéül tekinthető magyar honfoglalásra több mint fél évezreddel később, 896-ban kerül sor.
Csodaszarvas-mondáink kialakulásának és lezajlásának kronológiai sorrendje
1. A Tarih-i Üngürüsz első mondája:
Keletkezésének és teljes lebonyolódásának időpontja a vízözönt követő adattalan őskor.
2. A Tarih-i Üngürüsz második mondája:
Keletkezésének kezdeti időpontja valamivel későbbi, cselekménye lezáródásának végpontja: i. sz. IX: század.
3. Középkori krónikáink meotiszi mondája:
Keletkezésének kezdeti időpontja az Iránból a Meotisz ingoványai közé költözésnek az adattalan korban lezajlott eseménye. Cselekményének zárópontja: az i. sz. IX. század vége.
A meotiszi mondának három, külföldi szerzők által feljegyzett változata: a) A priszkoszi mondaváltozat: V. század. b) A jordanesi mondaváltozat: VI. század. c) A prokopioszi mondaváltozat: VI. század.
Összefoglalva: a három főváltozat egyetlen ősmagból, egyetlen célkitűzésből indul ki, a monda további, feladatteljesítésre irányuló anyagrészeit az őstörzsről leváló nép időben egymást távolról követő három hulláma, három ága a maga képére formálta, és a maga elkülönülő, alapcélkitűzéseiben mégis azonos történetéhez igazította.
A "csodálatos vad" alakjának, kilétének felismerhetetlen voltáról
Úgy tetszhet, a Tarih-i Üngürüsz mindkét mondaváltozatából hiányzik a csodaszarvas, s mindkettőben egy meghatározhatatlan alakú és fajtájú vad helyettesíti. A vadról úgyszólván semmi kézzelfoghatót nem tudhatunk meg. Az első monda mindössze annyit árul el róla, hogy "különös színekben pompázott". A második monda ezt csaknem pontosan megismétli: "egy vad tűnt fel előttünk, amely csodálatos színekben pompázott." Ez bizony édeskevésnek látszik ahhoz, hogy a vad kilétét megállapíthassuk. Semmi mást nem közöl a két monda a vadról, csupán azt: "különféle (vagy csodálatos) színekben pompázott". Elég különös ez, de talán csak véletlen, hogy az állatra jellemző jegyek kimaradtak? Aligha, mert különösképpen mindkét monda még hangsúlyozza is, hogy a csodálatos vad - felismerhetetlen volt. "Se nevét, se fajtáját nem ismerték" - állítja az első monda. A második hozzáteszi: "Hogy hívják és mifajta, nem tudta". Következésképp', a csodálatos vadat szándékosan jellemzik úgy, hogy ne lehessen ráismerni. De, vajon mi ennek a célja? 9-10
Próbálkozzunk logikai megközelítéssel, s vegyük előbbre a reálisabbat, a kézenfekvőt. Induljunk ki az összefüggésekből. Bármennyire is megfoghatatlannak látszik a fenti jellemzés, két pontosan meghatározható, kikövetkeztethető tényt mégis tudunk a vadról. Az egyik: gyorsasága. Magor és Hunor ugyanis lovon veszik űzőbe, "lovaikkal vágtában" követik, a vad azonban játszva versenyt fut a gyorslábú paripákkal, és eltűnik. A vadat tehát lovon üldözik, s a mondának abból a megjegyzéséből, hogy a vad a hegyek közt tűnt el, arra kell gondolnunk, hogy a vadászat erdős vidéken folyt. Lovon, erdőben pedig aligha üldözhettek holmi apróvadat, következésképp' csak nagyvad kerülhet szóba. Olyan nagyvad pedig, amely tartósan, nagyobb távon gyorsabban fut a vágtató paripánál, lényegében csak egy akad: a szarvas.
Induljunk ki másfelől a vadról adott mondai leírásból. Miféle állat, miféle nagyvad, miféle lény lehet ez, amelynek- legfeltűnőbb sajátsága az, hogy csodálatos, vagy különféle színekben pompázik? Van ilyen állat? Lehetséges ilyen állat a nagyvadak közt? Mert, ha jól megfigyeljük, egyáltalán nem arról van szó, hogy többszínű, mint például a leopárd vagy a tigris, hanem arról, hogy ez a tulajdonsága valamennyi egyéb tulajdonságát mintegy eltakarja, elrejti, elfedi a szemünk elől. Vagyis ezek a színek valósággal vakítanak. S most már pontosíthatjuk a "pompázott" kifejezést, illetve behelyettesíthetjük a "tündökölt' szóval. A tartalmi összefüggések világánál bízvást felcserélhetjük a színeket is fényekre, így pedig rábukkanunk a csodálatos vad igazi mivoltára. Mert mi vakít el bennünket pompázatos színeivel, fényének tündöklésével, miféle száguldó test; mi vakít el annyira, hogy még az alakját sem tudjuk megfigyelni? A Nap. Hunor és Magor tehát a Nap hasonmását, a Nap képét veszi űzőbe, s mikor az eltűnik, bizonyossá válik, hogy maga az ég és az idő ura küldte el hasonmását, figyelmeztetni őket: itt az idő, készüljenek fel a feladatra.
Az első monda szarvasának ebben a felismerhetetlenül jellegtelen alakjában a szarvas + nap-jelkép kezdetleges magvát fedezhetjük fel akként, amilyenné az a jelképpé válás kezdeti szakaszában, az emberiség őskorában formálódott.
A vad menekülési irányáról és eltűnéséről
A jelképiség áthatja, átitatja a monda minden jelenését, eseménymozzanatát. A mágikus kori életlátásnak, világfelfogásnak elkerülhetetlen velejárója ez: a természet tárgyai, jelenései az ekkori ember szemében még egyenrangúak, egyenértékűek és még az élettelen tárgyak is öntevékenyek, önakaratúak s varázserővel bírnak. Mert vagy kapcsolatban állnak a természetfölötti erőkkel, vagy azok megtestesülései, és így az érzékelhető cselekvések és történések mögött rejtett erők cselekvései feszülnek. Így kapnak kettős értelmet a tények; az érzékelhető mögött az érzéken túli rejtőzik, az érzékelhető történés mögött az érzékfölötti; így alakul ki a mindenre kiterjedő jelképiség.
A második mondában Hunor már a vad felbukkanásakor megsejti, hogy nem közönséges állattal, hanem égi küldöttel áll szemben, s erről akar meggyőződni azáltal, hogy megkísérli elejteni. Ha ez nem sikerül, úgy bizonyos, hogy természetfölötti hatalmak védelme alatt áll, tehát égi küldetésben jött, ezért mondja: "ha ezt a vadat elejtem, ebben az országban sikerül elérnünk a nyugalmat (vagyis az égiek parancsa nem szólít el innen), de ha nem sikerül elejtenem, sorsszerűen el kell foglalnunk Pannónija tartományát, melyről híreket kaptunk!"
A vad eltűnése ebben a felfogásban nem azt jelenti, hogy a vadászat valamilyen okból nem sikerült, hanem, hogy varázserővel bír, mágikus hatalmak védik, s így elejthetetlen és sebezhetetlen. Vagyis a vad égi voltának, jelképes küldetésének végső és teljes bizonyságát éppen az eltűnése szolgáltatja.
A második monda ezt a vad eltűnésének körülményeivel még {külön is hangsúlyozza: "Azon a helyen, ahol zsákmányul kellett volna esnie, a vad eltűnt"; égi eredetéhez már kétség sem férhet.
De jelképes, és Hunorék számára pontos útmutatást ad a vad menekülésének iránya is. Mert a vad - az első monda szerint Adzsem (Irán) határai felé menekül, s végül a hegyek közt tűnik el. Noha a monda nem jelöli meg, Irán melyik határa felé menekül a vad, bizonyosra vehetjük, hogy a Pannónia felé mutató északnyugati hegyek felé tart; ily módon kijelölve az őstestvérpárnak az égiek akaratából követendő, s a Kárpát-medence felé vezető utat.
Hunor a második mondában a vad eltűnése után világos megfogalmazást ad erről: "Ez nem véletlen dolga! Ez jel és utasítás nékem és népemnek, hogy végül is ebben az országban nem élhetünk."
A szentélybe húzódásról és Meotiszról
A csodálatos vad eltűnt. Magor és Hunor a monda szerint "a szomorúság és bánat tengerébe merült". A szövegben, ha szó szerint vesszük, ez a mozzanat is érthetetlen. Mi oka lehet ekkora szomorúságnak? Valójában semmi: üldöztek egy vadat és az tovairamodott - vadászoknál az ilyesmi megszokott, mindennapos eset. Mi azonban már tudjuk, hogy a csodálatos vad képében a természetfölötti erők rendelkeztek, s a vad felbukkanása a két fiút ráeszméltette: haladéktalanul fel kell készülniük hivatásukra, az üngürüszök népének visszavezérlésére a Kárpát-medencébe. Az égiek nem hajlandók tovább várni; óriási feladatok hárulnak rájuk.
Sokáig tanakodnak, mitévők legyenek, miként teljesíthetik a rájuk rótt feladatot. Ennek érdekében úgy határoznak, hogy megkérik apjukat, Nimródot, építtessen számukra azon a helyen, ahol a csodálatos vad eltúrt, egy szentélyt. "Amelyben a világról lemondva lakhatunk s a világ népeitől visszavonulva saját gondjainkkal foglalkozhatunk". A szentély "azon a helyen" meg is épül, és a két testvér a szentélybe zárkózik.
Miért kell "azon a helyen" szentélyt építtetniök? Rámutattunk már, hogy Hunor számára a csodálatos vad eltűnése szolgáltatta a végső bizonyságot: égi küldöttel volt dolguk. A vad eltűnésének helye tehát az őstestvérpár számára a természetfölötti erők akaratának megnyilatkozása, és ezáltal szent helynek tekinthető. Világos hát, a szentélyt éppen azért építik erre a helyre, hogy ezáltal is jelezzék: az intelmet felfogták, s alárendelik magukat a szent feladatnak.
A szarvas eltűnési helyének különös jelentőségét az első monda érdekes módon azáltal hangsúlyozza ki, hogy rövid egymásutánban háromszor ismétli meg az "azon a helyen" kifejezést.
A fiúk szentélybe zárkózásnak értelmét sem nehéz megfejtenünk. Ősi keleti közel- keleti hiedelmek szerint a nagyra hivatottságot, a nagy feladatok teljesítésére való alkalmasságot odaadó felkészüléssel kell biztosítani, az alapos felkészülés pedig a világ forgatagától és örömeitől való elzárkózás révén, elmélyült tanulás, képzés, szellemi pallérozódás és gondolatkoncentráció által érhető el. Ezért vonul vissza Buddha, ezért próféta-elődei példáját követve Jézus is harminc napra a pusztába. A királyfiak szentélybe zárkózásának értelme tehát teljesen világos.
Annál rejtélyesebb viszont, miként tevődött át a monda színtere a másik mondában az iráni szentélyből a meotiszi ingoványok közé? Mi a jelképes tartalma a Meotiszba való költözésnek? És egyáltalán: összehasonlitható-e ez a mondai mozzanat az őstestvérpár szentélybe zárkózásával? Más szóval: szolgálhatja-e a mocsárral körülvett meotiszi terület ugyanazt a mondai célt, mint az előbbi mondában a szentély?
Magiból a meotiszi mondából semmiképpen sem nyerhetünk választ ezekre a kérdésekre. Mi több, ezek a kérdések az ősgeszta felbukkanásáig fel sem vetődhettek. A meotiszi mondaképződés korában ugyanis - ez az időszámításunk előtti II-I. évezredre tehető -a mondai ősmag elhomályosulása már olyan méreteket öltött, a jelképekben való mágikus gondolkodás már annyira kiveszőben volt, hogy a jelképek egy részének megítélésében maga a mondaképződés is bizonytalanná vált, s ezért a mondai történés jelképi tartalmának, hátterének teljes felfejtése magából a meotiszi mondából már nem lehetséges.
Segítségünkre jön azonban a Tarih-i Üngürüsz megőrizte ősikermonda. Az "A csodaszarvas-monda ismeretlen új változatai a Tarih-i Üngürüszben" című szakaszunkban - ahol pontról pontra egybevetettük a két mondát - megfigyelhettük, hogy az egybevetés 8. pontja a két mondában csaknem teljesen megegyezik. Az első mondában "az őstestvérpár a szentélybe zárkózik". A meotiszi mondában: "az őstestvérpár népével együtt... a meotiszi ingoványok közé vonul".
A két esemény tartalmilag fedi egymást. És ez nem lehet véletlen. A Meotiszba költözésben a szentélybe vonulás valamiféle változatát kell látnunk.
De miként azonosítható ez a két merőben különböző, sőt ellentétesnek látszó cselekmény? Miképpen szolgálhatja Meotisz ugyanazt a célt, mint a szentélybe zárkózás? És egyáltalán: miképp idomulhatott a monda tökéletesen a Meotiszhoz? Mert, noha alig kétséges, hogy olyan nép alakította ki az új változatot, amely Perzsiából Meotiszba költözött - és Perzsiából magával hozta a mondát -, ez még nem ad választ a monda módosulásának mikéntjére és jellegére. Nem vitás, hogy a magyarázatot csakis a Meotisz sajátos fekvéséből, földrajzi viszonyaiból nyerhetjük. E viszonyok legjellemzőbbje: a terület csaknem tökéletesnek mondható zártsága; Meotisz épp' ennek révén vált alkalmassá a monda magához ragadására, magához idomítására. A Meotisz területének ez a zártsága ugyanis megegyezik a szentélybe húzódás egyik lényeges elemével, a világtól való elzárkózással; láttuk, éppen ez teszi lehetővé Magor és Hunor felkészülését az égből nyert hivatás teljesítésére. A színhely világtól való elzártsága tehát a monda nélkülözhetetlenül fontos eleme, alapeleme, s ennek révén cserélődött fel a szentély a mocsárral, aszerint, ahogy azt a megváltozott történeti körülményekhez való igazodás szükségessé tette.
A mondai színhely áttelepítése a szentélyből az ingoványok közé ily módon megtörtént, az új színhely azonban minden egyéb vonatkozásban különbözött az őstestvérpár iráni szentélyétől, s ami a legfőbb: Hunor és Magor nem magában vonult be ide, de népével együtt, vagyis ők oly módon zárkóztak el a világtól, hogy népüket is magukkal vitték az elzártságba és továbbra is népükkel éltek együtt, nem pedig az elmélyült felkészüléshez szükséges teljes személyi elszigeteltségben. A színhely változása tehát óhatatlanul magával vonta a mondai cselekmény módosítását. A monda lényegi tartalma azonban nem változott, mivel a csodaszarvas által kijelölt feladatra való felkészülés nem változhatott, nem maradhatott ki anélkül, hogy az ősmonda ne alakuljon át egy merőben új mondává. Az eltérés így a felkészülés módjában következett be. A felkészülés itt már nem a személyes tudásszerzés, nem az egyéni képességek kibontakoztatása, azaz a vezéri szerepre, uralkodásra való felkészülés, hanem a nép kollektív erőgyűjtése, megerősödése, létszámának felgyarapítása. Ez a Meotiszba vonulás értelme.
És Meotiszt valóban csak akkor hagyják oda, mikor már "igen erős néppé kezdtek növekedni és ez a vidék már sem befogadni, sem táplálni nem tudta őket".
Az öt évi időtartam rejtélye
Magor és Hunor öt évig él a szentélyben. Nem tudjuk, miért éppen öt évig tartózkodnak ott, az éveknek ez az ötös száma merő esetlegességnek látszik. Fel kell azonban figyelnünk rá, hogy a később kialakuló meotiszi ikermondában is öt évi időtartamra vonulnak a Meotiszba. A két monda fentebb jelzett tartalmi egybevetésének 9. pontjában az első monda szerint: "Öt évig éltek a szentélyben". A harmadik monda szerint: "Öt évig éltek az ingoványok között".
Feltűnő, hogy a két mondában - noha a történelmi és földrajzi körülmények eltérőek - ennyire pontos az egybeesés, s mindkettőben egyaránt öt-öt év a világtól való elzárkózás időtartama. Ez semmiképpen sem magyarázható véletlennel, s aligha tévedünk, ha feltesszük, hogy az elzárkózás öt évi időtartamának a mondában valamiféle különös jelentése van, amit már nem ismerünk. És hogy itt valóban a hagyományőrző erők működéséről van szó, bizonyítja, hogy a monda még az ellentmondásba keveredés árán is ragaszkodik az öt évi időtartamhoz.
Az ellentmondás a megváltozott körülmények folytán átalakult feladatteljesítésből fakad. A Meotiszban, mint erre rámutattunk, már nem az egyéni tudásszerzés és képességfejlesztés a felkészülés módja, hanem a népi erőgyarapítás és létszámgyarapodás. Ámde öt esztendő miképpen lenne elegendő arra, hogy a népesség száma megsokszorozódjék? Az öt évhez való ragaszkodás tehát képtelenségekhez vezet és komoly zavarokat okoz: ésszerű volna a megváltozott körülményeknek megfelelően módosítani az eredeti időhatárokat is, mondjuk ötven vagy éppen ötszáz évre. Ám a mondaképződés mégis hozzátapad az öt évi időtartamhoz és ezáltal számunkra akaratlanul felfedi, hogy az iráni csodaszarvasmonda öt éve ősi jelentésű, megszeghetetlen hagyomány. A mondaképződés maga is észleli-érzékeli az ily módon keletkező zavart és azt a következőképpen próbálja áthidalni: miután Hunor és Magor az öt év letelte után kijönnek az ingoványok közül, rátalálnak Bereka fiainak gyermekeire és Dul király lányaira, elragadják őket és velük együtt visszatérnek az ingoványok közé, s csak miután "hosszabb ideje" ott élnek és megsokasodnak, hagyják el ismét Meotiszt. Vagyis a szentélybe húzódás mintájára történő mocsárba zárkózás sajátos módon megkettőződik, hogy eképpen az öt esztendei keret s az öt év utáni világba visszatérés hagyománya is megmaradjon, s mégis lehetővé váljék a nép megerősödése, jelentős létszámgyarapodása. 13
Világossá válik ily módon, hogy az öt évi időtartam ötös száma jelképes tartalmú. A nagy kérdés azonban az: mi ez a mágikus tartalom s miért éppen öt év szükséges az égiek által meghatározott felkészülési feladat teljesítéséhez? A kérdés megfejthetetlennek látszik, kikövetkeztethető megokolása azonban eléggé kézenfekvő.
A tízes számrendszerrel élő népek számára - eleink is ezt a számrendszert használták -a tíz a számok teljessége, mégpedig azért, mert az ősidőkben, a kezdet kezdetén a két kéz tíz ujja volt a számolás alapja, épp ezért alakult ki a tízes számrendszer. Itt a számok betetőződését, teljességét jelző tízes számnál nincs nagyobb szám; ennél több már csak ismétléssel kifejezhető. Következésképp' - átvitt értelemben -a tíz a teljesség, az öt pedig a teljesség fele. Példánkra alkalmazva ezt, a következő képet kapjuk. Az égiek által követelt grandiózus feladat két részre oszlik: felkészülésre és végrehajtásra, megvalósításra. A felkészülés tehát a teljes feladatnak a fele, matematikai megfelelője pedig a teljességet kifejező tízes szám fele, vagyis öt, azaz - az itt szükséges időtartam megjelölésére alkalmazva - öt esztendő.
A mágikus öt évnek ez tehát a jelentése. Meglehet azonban, hogy az ötös számnak ez a jelentése a mágikus gondolkodásban még egy sajátos értelmezéssel is kiegészül. A szentélybe vonulás, az aszkézist követelő önmegtartóztatás és elmélyülés, ha feladatvállalásból fakad, rendszerint fogadalomtétellel jár együtt.
Az ünnepélyes fogadalomtétel egyik nélkülözhetetlen mozzanata pedig az esküre emelt kéz ötujjú egysége.
A szentélybe zárkózáshoz fűződő öt év tehát az égiekkel szemben vállalt küldetés teljesítésére szóló fogadalmat jelent. Ez pedig megszeghetetlen.
